Lédeczi Edina

2015 óta vagyok a csapatban irodavezető. Imádom minden pillanatát a

kezdetek óta, A szerződött tanácsadók , mindennapos adminisztratív

működését segítem.

Már egy év után körvonalazódni látszott a biztosításközvetítői karrierem is.

Életvidám, nyitott személyiség vagyok, beleláttam az adminisztráció mellett, a biztosításokba és a megtakarításokba is. Tudtam hogy a vénámban van ez a szakma ,hogy megmutatom neked az előnyeit . Szóval nem csak akkor fordulhatsz hozzám, ha kipróbálnád magad csapattagként, hanem biztosítási ügyeidben is profi tanácsra számíthatsz tőlem, mert a legjobbaktól tanultam. 

„Pörgős, vidám csaj vagyok, tele energiával!”

Nekem ez a munka a komplexitása miatt volt nagyon vonzó. Nem csak egy iroda, sok munkatárs munkáját segítem, hanem végre egy olyan csapat részese lehetek, ahol a másikat megbecsüljük, nem gázolunk át rajta az eredmények elérése miatt.

Az adminisztratív munka mellett kezdtem el tanulni a pénzügyi, biztosítási területről, lassan épült ki a mostani ügyfélköröm, nem siettem semmivel. Mivel lételemem a pörgés, folyamatosan mozgásban vagyok – rengeteg embert ismerek. Ahogy megtudták rólam, hogy mivel foglalkozok, úgy jöttek hozzám kérdésekkel, kérésekkel és úgy lettek ők már a barátaim mellett az ügyfeleim is. Aztán ők ajánlottak tovább újabb ismerősöknek, kiépült a mai ügyfélköröm, ismerősről, ismerősre.  Bárki megkeresett vagy én kerestem meg, mindenki számára tudtunk kedvező feltételű biztosítást találni, hogy beálhasson a BiztosításPontNekem klubba. 

Fejlődik a szakmai tudásom is, egyre komplexebb megoldásokat tudok kínálni az ügyfeleknek.

Egy válás sokmindent ..sőt inkább mindent megváltozata az ember életében. Amit eddig ketten most egyedül kellett csinálnom, akkor szembesültem azzal, hogy a saját lábamra kell állnom, nem csak anyagilag, de emberileg is meg kell erősödnöm.

Mostmár tudom hogy ez eszembe juthatott volna előbb is ,és akkor könnyebben  indult volna az  új életem .Célom hogy megmutassam ,lehet ezt máshogy is könnyebben is ,csupán előrelátónak kell lenni .Nem törvényszerű az,hogy ami ma megvan az holnap is meglessz,a változás folyamatos . Ennek a munkának köszönhetően meg tudtam teremteni a mostani életemhez szükséges anyagiakat, van házam, autóm, biztos jövedelmem. Imádom amit csinálok

„Irjuk meg most a jövődet ”

A biztosítások és a megtakarítások területén egyaránt tudok a tervekhez megoldásokat kínálni az ügyfeleknek, megmutatni az előnyöket  talán ezért is szeretnek, őszinte, egyenes nyitott, közvetlen vagyok. És hidd el mikor a saját bőrödön tapaszalod, abból tanulsz attól válsz profivá.

Én is fel tudom venni a kiskosztümöt, de sokkal jobban érzem magam, ha a komoly dolgokról lazán, de semmiképpen nem komolytalanul beszélhetek.

Egy család tragédiája indított el azon az úton, hogy az irodavezetői munka mellett elkezdjek a biztosításokkal is foglalkozni. Láttam, egy számomra kedves, jómódú  család összeomlását váratlan egészségügyi helyzet miatt .

Baleset és egészségbiztosításban van több ügyfelem, a barátaim, ismerőseim, korosztálya miatt a nyugdíj téma is aktuálissá válik. Most vagyunk abban a korban, hogy megteremtett egzisztencia mellett lassan gondolnunk kell az idősebb korunkra is. 

Rengeteg dologgal foglalkozom, sokminden tesz boldoggá . Spinningelek,boxolok,rengeteget sportolok ezt nélkülözhetetlen az életemben.

Az meg külön hab a tortán, hogy a kisfiammal lehetek! Igazi vagány belevaló srác!

Nekem a saját lábamra kellett állnom, de sok olyan barátnőm van, akik még nem tették meg ezt. Nekik azt tanácsolom, ha most félre tudnak tenni néhány ezer forintot, amit most a teljesen felesleges dolgokra adnak ki, akkor tegyék meg, gondoljanak a holnapra! 

Ha szeretne kollégánkkal beszélgetni pénzügyeiről, kérjen tőle visszahívást az alábbi űrlap kitöltésével. Kollégánk segít a védelem és megtakarítások megtervezésében.

8 + 13 =