Idén is úgy indultam el nyaralni, mint szerintem mindenki más: azzal a határozott tervvel, hogy most aztán tényleg pihenni fogok.
Ismerős? 😊
Az ember egész évben intéz, szervez, telefonál, válaszol, megold. Aztán eljön az a néhány nap, amikor végre szeretné egy kicsit letenni mindezt.
Megérkeztünk a tengerhez, elfoglaltuk a szállást, és másnap végre eljutottam odáig, hogy kifeküdjek a partra.
Naptej, napszemüveg, tengerzúgás.
Na, gondoltam, most kezdődik a pihenés.
És szinte abban a pillanatban megszólalt a telefonom. 😊
„Judit, elestem…”
Az egyik idős hölgy ügyfelem hívott.
Reggel kiment meglocsolni a virágait. Egy teljesen átlagos reggel, egy teljesen hétköznapi tevékenység – aztán egy rossz lépés, és elesett.
Szerencsére nem történt tragédia, de olyan sérülése lett, amellyel már foglalkozni kellett. És amikor túl volt az első ijedtségen és az ellátáson, eszébe jutott:
neki van biztosítása.
És van egy Juditja, akit fel lehet hívni. Még akkor is, ha éppen valahol a tengerparton van. 😊
Persze tudta, hogy szabadságon vagyok. Szabadkozott is egy kicsit, hogy nem akar zavarni.
De mondtam neki: ha már megtörtént a baj, akkor nézzük meg, mit kell tennünk.
Úgyhogy ott, a napágyon ülve átbeszéltük, mi történt, milyen dokumentumokra lesz szükség, és elindítottuk, amit kellett.
Az ügy végül rendeződött, és 200 000 forintot fizetett neki a biztosító.
És bevallom, jó érzés volt.
Nem azért, mert munkaügyet intéztem a szabadságom alatt. Hanem azért, mert pontosan az történt, amiért annak idején ezt a biztosítást megkötöttük.
Amikor szükség lett rá, ott volt.
Aztán eszembe jutott egy másik ügyfelem
Ő sem csinált semmi különöset.
Nem síelt. Nem túrázott egy veszélyes hegyoldalon. Nem sportolt.
Egyszerűen ment az utcán.
És elesett.
Az ő esetében is megnéztük, mire jogosult a biztosítása alapján, elindítottuk az ügyintézést, és végül 80 000 forintot fizetett neki a biztosító.
Két történet, ami azért maradt meg bennem, mert annyira hétköznapi mindkettő.
Virágot locsolni.
Végigmenni az utcán.
Ezek azok a dolgok, amelyek előtt egyikünk sem áll meg reggel az ajtóban azon gondolkodva, hogy „vajon ma történik-e velem valami?”
És nem is kell így élni.
Én sem azért beszélek a biztosításról, hogy mindenki a bajra gondoljon
Sőt.
Szerintem a biztosításnak pont nem erről kell szólnia.
Nem azért kötünk balesetbiztosítást, mert azt várjuk, hogy elessünk. Ahogy aznap reggel az ügyfelem sem úgy indult el meglocsolni a virágait, hogy arra gondolt: ma biztosan szükségem lesz rá.
Azért van, hogy ha az élet egyszer mégis közbeszól, legyen valami, ami segít.
A 200 000 vagy a 80 000 forint természetesen nem teszi meg nem történtté a balesetet. De egy ilyen helyzetnek lehetnek plusz költségei, és ilyenkor nagyon nem mindegy, hogy érkezik-e valamilyen anyagi segítség.
És hogy mi lett a nyaralásommal?
Semmi. 😊
Elintéztük, amit kellett, én pedig visszafeküdtem a napágyra.
Az ügyfeleim többsége pontosan tudja, hogy mikor vagyok szabadságon, és természetesen nem telefonálgatnak azért, mert eszükbe jutott egy kérdés.
De azt is tudják, hogy ha tényleg történik valami, engem felhívhatnak.
Nekem ez fontos része annak, amit csinálok.
Mert számomra a munkám nem ér véget ott, hogy megkötöttünk egy biztosítást és aláírtuk a papírokat.
Sőt, igazából akkor derül ki, mit ér az egész, amikor egyszer valóban szükség van rá.
És ha ehhez néha a tengerparton kell felvennem a telefont?
Hát… vannak ennél rosszabb irodák is. 😉🌊
Varga Judit
Biztosításpont Nekem
