Tóth Zoltán

2022-ben Diplomáztam a Dunaújvárosi Egyetemen anyagmérnöki szakon. A tanulás végig kísérte az életemet és ez miért is fontos a számomra, mert sohasem rendelkezhetünk elég tudással, hogy kényelmesen hátra dőlhessünk. Ez szinte így van az élet bármely területén. Tanulmányim befejeztével megkeresett jelenlegi mentorom Siba Judit és lehetőséget kínált, hogy dolgozzak ő vele együtt a MetLife biztosító társaságnál. Ebben a munkában látom azt a lehetőséget ami számomra megfelelő, és a körülöttem lévő világnak is lehetőséget kínál.

„Legyünk őszinték magunkkal és egymással.”

1970-ben születtem Dunaújvárosban és azóta is itt élek. Fiatalon házasodtam és az élet úgy hozta, hogy pár év elteltével külön váltak útjaink. Van egy nagy lányom, aki már a saját életét éli, amikor kell mindig számíthat ránk. Mostani feleségemmel 8 éve találtunk egymásra (bár az ismertség régebbi) és már több mint egy éve összeházasodtunk. Neki két nagy lánya van és próbálnak boldogulni ebben a rohanó világban. Természetesen, őket is támogatjuk az élet rögös útjain és megteszünk mindent, ami csak tőlünk telik. Szüleink közül már csak az édesanyám él és igen nagy támasza vagyunk a számára, mert betegségéből kifolyólag mozgásában korlátozott.

Mit szeretnék elérni a munkám során? Ugye feltette már magának ezt a kérdést mindenki?

Az én válaszom a megfelelő támasz és biztonság nyújtása egy megfelelő személyre szabott biztosítás összeállítása az Ön közreműködésével az igényei felmérését követően. Most gondolhatja azt, hogy én biztonságban vagyok és velem nem történhet semmi baj. Pedig az élet mindig produkál meglepetéseket.

Egy példát hagy említsek.

Az közvetlen kollégám másodállásban munkavégzés közben súlyos balesetet szenvedett. A bal karját majdnem amputálni kellett, szerencsére az orvosok megmentették, de csak 80%-os gyógyultság mellet. Vagy egy másik példát említve egyik napról a másikra cukorbeteg lett a kollégám, aki hónapokra kiesett a munkából mire az inzulin mennyiségét megfelelően beállították az orvosok. Megtakarításukat szinte teljes mértékben felélték a betegállományban eltöltött időben. Még számos példát említhetnék különféle betegségekről. Ma már 50+1 féle egészségügyi problémára tudunk megoldás nyújtani.

Most tegye fel magának ezt a kérdést…. de csak őszintén!

Merjünk nagyot álmodni amikor elérjük a nyugdíjas éveinket mivel szeretnénk tölteni minden napjainkat.

Jómagam hobby futó vagyok én ezzel kapcsolódom ki.

Ember függő, hogy ki mivel kapcsolódik ki. Legyünk őszinték szinte mindennek van valamennyi költség vonzata. Az én élet tapasztalatom és a jelenlegi munkám is megerősített ebben. Fontos, hogy tervezzünk előre hiszen a jövőnk még nem dőlt el a sorsunk a mi kezünkben van és a megfelelő döntések alakítják. Számos tárgyaláson vagyok túl és a legtöbb esetben igen meghatározó kérdésként merült fel mi lesz velünk nyugdíjas éveinkben.

A jövőnket nem látjuk előre, de az időben hozott jó döntéssel megfelelően alakíthatjuk. Erre is van megoldás. Nyugdíj és nem nyugdíj célú megtakarításokkal időben gondoskodhatunk magunkról és családunkról.

Miért írtam ezeket a sorokat?

Számomra fontos az öngondoskodás. Számos esetben találkoztam olyan ismerős emberekkel, akik azt mondták „ó nekünk van, mi már gondoskodtunk magunkról”. Amikor a részletekről kérdeztem őket elbizonytalanodtak és nem igazán tudták, hogy ez mit jelent majd a számukra a jövőre nézve.

Abban vagyok elkötelezett, hogy nézzük át együtt és beszéljünk róla, hogy megfelelően gondoskodtunk e magunkról és családunkról. Mindenki a maga szakmájában jó hiszen azt tanulta.

Én például a lakás felújításhoz mindig hívok egy szakembert. Pedig számos videóban mutatják meg nekünk, hogy hogyan csinálhatjuk magunk. Sikerülne? Igen lehetséges, de nem biztos, hogy megfelelő lesz a végeredmény. Ezért megbeszélem a szakemberrel és egyeztetek vele, hogy mik az igényeim.

A kötetlen beszélgetésünk során választ kaphat a kedves olvasó, hogy a korábban választott védelem megfelel-e az igényeinknek vagy mi lenne az önnek megfelelő védelem.

 Ha szeretne kollégánkkal beszélgetni pénzügyeiről, kérjen tőle visszahívást az alábbi űrlap kitöltésével. Kollégánk segít a védelem, a megtakarítások és a céges ügyek megtervezésében.

9 + 3 =